5 Heródesnek, Júdea királyának idejében élt egy pap, név szerint Zakariás, Abijjá rendjéből; a felesége, Erzsébet Áron leányai közül való volt. 6 Igazak voltak mindketten Isten előtt, és feddhetetlenül éltek az Úr minden parancsolata és rendelése szerint (Lukács 1,5-6).
Lukács az Úr parancsolatairól és rendeléseiről beszél. Konkrétan arról beszél, hogy élt ezelőtt 2000 évvel egy nép a Közel-Keleten, aki hitte, hogy Isten, a világ Teremtője, kiemelt figyelemmel tekint rájuk. Ősi hagyomány volt, hogy valamikor a történethez képest még kb. 1200 évvel korábban ez az Isten megszólította Mózest, felhívta egy szent hegyre, a Hórebre, és ott általános érvényű törvényeket adott nekik az együttéléshez. Az Úr szólt: Mózeshez. Mózes kőtáblára véste az Úr szavának a lényegét, a Tízparancsolatot, a többi részletet papiruszokra, írott formában rögzítették, és az egész nép életét eszerint rendezték be.
Tudjuk, hogy a Tízparancsolathoz hasonló törvényei szinte minden ókori népnek voltak. És nagyon gyakran éppen úgy a saját Istenüktől eredeztették ezeket a törvényeket. Mint például a Hammurapi törvényoszlopa tetején is látható a jelenet, ahogy Samas, a Nap- és igazság istene átnyújtja a törvényt Hammurapinak. Pál apostol azt mondja, hogy a népek a lelkiismeretükben hordozzák Isten törvényét, és ezt mondhatta, mert maguk a római jogászok is észrevették, hogy a meghódított népeknek a törvényeiben, az együttélésük szabályaiban van valami közös, valami általános. Ezt nevezték ius naturale-nak.
Mi is kaptuk Isten törvényét, az élet védelmére szolgáló törvényeket. Egyrészt kaptuk szüleinktől, akik erre neveltek minket. Másrészt az állam is valójában Isten törvényét kéri számon mind a mai napig rajtunk, ugyanaz a Tízparancsolat a magja a mi BTK-nknak, amit annak idején Mózes kapott a Hóreben.
Isten szól tehát, az emberi együttélés Istentől kapott normáiban, kereteiben. Ez nem közvetlenül istenélmény, hanem egy istenélmény hagyománya. Aki pedig ezeket a törvényeket tiszta lelkiismerettel megtartja, az igaz ember, az feddhetetlen.
Mivel pedig az élet bonyolult, tele van határhelyzetekkel, dilemmákkal, az együttélés eldönthetetlen, vagy nehezen eldönthető kérdéseivel, ezért egész tudományág foglalkozik Isten általános parancsolataival, ez az etika.
Van-e ebben közvetlen istenélmény? Én úgy gondolom, hogy van. Mert a parancsolatokhoz mindig ígéret is fűződik, Isten ígérete. Ha megtartjuk a parancsolatokat, akkor Isten áldást ad, ha pedig megszegjük a parancsolatokat, akkor átokkal büntet. Persze, ez nem individuálisan értendő, és nem is mechanikusan. Isten türelmes is velünk, nem csap le azonnal minden egyes hibánkra. Engedi, hogy tanuljunk, fejlődjünk. És a törvények megtartására kollektíve, mint közösség, mint egyház, mint nép esküdtünk fel. Ezért, ha valaki közülünk megsérti Isten törvényét, akkor az egész közösséget érinteni fogja. Mint egy sérülés, amitől az egész test fáj, és aminek a gyógyítására az egész test mozgósítja minden erőforrását.
Ezért fontos, hogy amikor a Szentírást olvassuk, akkor megtaláljuk benne Isten rendeléseit, törvényeit. Mert a mi tisztaságunk, lelkiismeretességünk kihat a szeretteink életére, az egész közösségünk életére. Egyrészt közvetlen, megmagyarázható jelenségek miatt is, hogy bántjuk egymást, de ilyen titkos csatornákon is, mint Isten áldása vagy átka.
Járuljunk oda Isten színe elé, őszintén, nem titkolva semmi bűnünket, mert Ő arra is adott törvényt, hogy hogyan tisztázhatjuk magunkat Őelőtte, hogyan adhatunk számot. Hogyan „igazulhatunk meg”. Van egy „Pártfogónk”, Jézus Krisztus, aki ott áll az Atya Isten mellett, és imádkozik értünk. Ha pedig tartozunk valamivel, Ő fizeti meg helyettünk, az Ő vérével. Hogy mi is erőt kapjunk, hogy bocsánatot kérjünk, hogy kárpótoljuk azokat, akiket megkárosítottunk, hogy békében tovább tudjunk lépni.
Mert minden törvénykönyvnek akkor van értelme, ha békét tud teremteni Isten és ember, ember és ember között. Hogy életünk legyen és örömünk.