36 Volt ott egy prófétanő is, Anna, Fánuél leánya, Ásér törzséből. Igen idős volt; csak hét évig élt férjével hajadonkora után, 37 és nyolcvannégy éves özvegyasszony volt. Nem távozott el a templomból, hanem böjtöléssel és imádkozással szolgált éjjel és nappal. 38 Abban az órában is megjelent, hálát adott Istennek, és beszélt róla mindazoknak, akik várták Jeruzsálem megváltását (Lukács 2,36-38).
Simeon és Anna – Anna és Sámuel. Az Úr hall és válaszol. Hallás és prófétaság. Nem véletlen a nevek hasonlósága. Jézus Krisztus életében a kijelentés minden szála összefut, és onnan indul ki tovább. Anna az Úrnak szentelte az életét. „Csak hét évig élt férjével hajadonkora után, és nyolcvannégy éves özvegyasszony volt.” Gondolhatnánk, hogy ez egy csapás. De már tudjuk, hogy ami az átlagember szemével csapásnak tűnik, az lehet Isten szemével az ember legszentebb küldetése. Így volt ez Anna életében is. Az Úrnak szentelte az életét, nem távozott el a templomból, hanem böjtöléssel és imádkozással szolgált éjjel és nappal.
Amikor betölti az életünket mindenféle földi jó, akkor kevésbé vagyunk érzékenyek Isten halk szavára. Nem véletlen, hogy Jézus ilyen különösen fogalmazza meg a boldogságot:
Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa.
Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak.
Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet.
Boldogok, akik éheznek és szomjaznak az igazságra, mert ők megelégíttetnek.
Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek.
Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják Istent.
Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek.
Boldogok, akiket az igazságért üldöznek, mert övék a mennyek országa.
Lelki és anyagi szükség, bánat, alulmaradás az erőszakosokkal szemben, igazságtalanságok, lemondás a rászorulók javára, lemondás az elrejtettségről, feszültségek elhordozása és üldöztetés. Ebből fakadna a boldogság? Hogyan?
Csakis úgy, hogy Isten szeretete betölti a szükségeinket. Amit mi magunk nem tudunk megvédeni, megőrizni, azt az Úr adja meg nekünk. A boldogság az, hogy nem valamiféle önvigasztaló pótcselekvésbe kezdünk, mintha magunknak vásárolnánk karácsonyi ajándékot…
Azt hiszem, ez a túlfűtött karácsonyi ajándékvásárlás abból fakad, hogy nem egymásnak vesszük az ajándékokat, hanem önmagunkat akarjuk „meglepni”. De önmagunkat nem tudjuk meglepni, magunknak nem tudunk kívülről jövő szeretetet ajándékozni. Ezért van szükségünk mind több és több ajándékra, és mivel az is hatástalan, soha nem lesz vége, különösen, ha még hitelt is felvesznek az emberek ilyenkor. Ördögi csapda ez.
Az egyetlen megoldás erre a böjt. Az, hogy megtapasztalja a testem, hogy milyen, amikor nincs étel. „Boldogok vagytok, akik most éheztek, mert majd megelégíttettek. Boldogok vagytok, akik most sírtok, mert nevetni fogtok” (Lukács 6,21). Megtapasztalja a lelkem, hogy milyen az, amikor nem vigasztalnak meg azonnal. Amikor nincs pozitív gondolat, hanem csak a bánat van, a sírás. Ez a böjt. Amikor lemondok valamiről, ami általában egyensúlyban tart, és amiről úgy gondolom, hogy ha nem volna, talán két óra hosszat sem bírnám ki.
És ha nincs földi vigasztalás és segítség, akkor mennyei távlatok nyílnak meg. Akkor, ha a böjtöt az Úrnak szentelve, a Szentlélek indítására végzem.
Hogyan szól Isten? – Böjtben és imádságban. De nem úgy egyszerűen az égből szólal meg, hanem az írott Ige olvasása, tanulmányozása közben. Valódi üzenetek érkeznek, az ember élő kapcsolatban van Istennel. És ezeket a gondolatokat, üzeneteket nem mindig csak magának kapja, hanem sokszor másoknak is.
Anna körül ezért ott, a Jeruzsálemi Templomban egész tanítványi sereg alakulhatott ki. Megszokott volt, hogy mint próféta, sokaknak beszél Isten dolgairól. Istennek olyan üzeneteit adta tovább, ami nem csak összegezte, Isten történetébe helyezte a napi eseményeket, és így értelmet adott az életüknek, hanem amiben a jövőről is megszólaltak ígéretek. Hogy a népnek legyen miben bíznia, legyen mihez igazodnia, amikor meghozza a mindennapi döntéseit.
Abban az órában is megjelent, hálát adott Istennek, és beszélt róla mindazoknak, akik várták Jeruzsálem megváltását.
Beszélni Jézus Krisztusról mindazoknak, akik várják a világ megváltását. Ez az igehirdetés ma is, minden vasárnap a mi templomainkban. És Isten üzenete is így születik mind a mai napig, a prófétaság Lelkével. A lelkész jön-megy a világnak azon a kis szegletén, ahová az Úr helyezte. Egyszerre csak zsákutcákba fut. Akár a saját zsákutcáiba, tehetetlenségébe, végességébe, akár a körülötte élők megoldhatatlan problémáiba. És akkor keresi a boldogságot ott, ahol lelki szegénység, sírás, alulmaradás, igazságtalanság van. És akkor feltűnik valahol Jézus Krisztus, érezhetően. Abban az órában. A prédikációk időhöz kötött üzenetek. És akkor beszél a lelkész Jézus Krisztusról, és azt mondja, itt van az Úr, aki megsegít, megvált, üdvösséget hoz. És megnyílnak ajtók, kiskapuk, vagy átmegyünk vastag kőfalakon is akár – „Veled a rablóknak is nekirontok; ha Isten segít, a kőfalon is átugrom” (Zsolt 18,30) – mert az Úr megy előttünk, amikor Róla beszélünk, amikor Őt hirdetjük.
Szól az igehirdető, és szavába beleszőve, az emberi szóval jelképezett úton láthatatlanul Jézus Krisztus szava is szól hozzánk, megszólít, hív, bölcsességet ad, és beemel az Ő élettörténetébe, ami a sáros és szűkös földről a mennyei gazdagságba visz át.
Boldogok, akik hallják az Úr szavát az igehirdetésben.