57 Amikor pedig eljött Erzsébet szülésének ideje, fiút szült. 58 Meghallották a szomszédai és a rokonai, hogy milyen nagy irgalmat tanúsított iránta az Úr, és vele együtt örültek. 59 A nyolcadik napon eljöttek körülmetélni a gyermeket, és apja nevéről Zakariásnak akarták nevezni. 60 Anyja azonban megszólalt, és ezt mondta: Nem, hanem János legyen a neve. 61 De ezt mondták neki: Senki sincs a rokonságodban, akit így hívnának. 62 Ekkor intettek az apjának, hogy milyen nevet akar neki adni. 63 Ő pedig egy írótáblát kért, és ezt írta rá: János a neve. Mindnyájan elcsodálkoztak. 64 És azonnal megnyílt Zakariás szája, megoldódott a nyelve, beszélni kezdett, és áldotta az Istent. 65 Valamennyi szomszédját félelem szállta meg, és Júdea egész hegyvidékén beszéltek minderről. 66 Akik meghallották, szívükbe vésték, és így szóltak: Vajon mi lesz ebből a gyermekből? Az Úr keze pedig valóban vele volt (Lukács 1,57-66).
Jézus neve azt jelenti, hogy Szabadító. János pedig azt, hogy az Úr könyörül. A név maga az ember. Amikor az Úr kimondja a nevünket, minket magunkat mond ki. Akkor létrejövünk. Akkor újjászületünk. Akkor terem bennünk valami új gyümölcs. Valami ilyesmi történik egy keresztelőn is. A gyermeknek már van neve, a szülők gondos válogatás után adták éppen azt a nevet a gyermeknek. Imádkozva, kérdezve a múltat és a jövőt. És akkor eljön az ünnepi pillanat, amikor az egész család összegyűlik a templomban, mindenki, akinek valami kapcsolata van ezzel a gyermekkel, és az egész gyülekezet, mert új ember született erre a világra, és ezt meg kell ünnepelni, együtt kell örülni.
És akkor elhangzik a szent mondat: „János, keresztellek én téged az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében.” Most anakronisztikusan mondtam, mert éppen Keresztelő Jánostól ered a keresztség, és a Fiú is csak ez után 6 hónappal születik meg, és a Szentlélek még 33 évvel később töltetik ki. A keresztségünk mégis éppen ezt jelenti: A Mindenható Isten név szerint ismeri, nevén szólítja a gyermeket, és azt mondja: Enyém vagy! Nevén szólítja, és azt mondja, hogy igen, „Zakariás” is lehetne, mert emlékezem rád, megemlékezem rólad, de a te életedet sokkal jobban jellemzi majd az, hogy az Úr könyörül.
Szoktuk mondani, hogy „Hivatkozzatok rám!” És attól függ, hogy milyen nagy ember, aki ezt javasolta, olyan hatalma van a nevének. Ha egy miniszter, egy püspök mondja, hogy „hivatkozzatok rám”, akkor ott egészen különleges ajtók is megnyílnak. Egy nagymama megnyithatja az utat az egész családban bárkinek a szívéhez. A név mögött az egész ember áll, és éppen ezért a névnek hatalma van. Emlékezünk az Apostolok Cselekedeteiből arra az epizódra, amikor Péter és János meggyógyítja az Ékes kapuban a sántát. „Péter így szólt hozzá: Ezüstöm és aranyam nincsen, de amim van, azt adom neked: a názáreti Jézus Krisztus nevében kelj fel, és járj!” (3,6) A názáreti Jézus Krisztus nevében…
Itt János neve hangzik el. Jánosnak különleges neve van, mert maga Gábriel főangyal jelentette ki, Istentől van a neve. Ezért is van hatalma annak is, amikor kimondják János nevét. Elképzelem a jelenetet: ott van a kisgyermek, áll fölötte a rabbi, szent pillanat következik, amikor a gyermeket Isten népének szövetségébe fogadják. És kérdezik a nevét. Ki ez az ember, akit az Úr most magáénak fog elfogadni? És Erzsébet válaszol. Ha azt mondta volna, hogy legyen Zakariás az apja után, elfogadták volna. Semmi rendkívüli nem történt volna. De Erzsébet egy olyan nevet mondott, ami még nem fordult elő a családban. Valami feltűnő, különös dolog történik itt. Az asszonyoknak pedig nem volt teljesértékű a tanúvallomásuk akkoriban, az akaratuk sem lehetett ilyen határozott. Mindig akadt valaki, akinek jóvá kellett hagynia, aki felülbírálhatta. Ezért odahívják Zakariást, az apát.
És a kor szerencsétlen, megnyomorító társadalmi szokásaiból az Úr csodát csinál, kijelentést ad nekünk. Zakariás valószínűleg egyetlen szót írt le az írótáblára: Jóhanán: az Úr könyörül. És ez az egyetlen leírt szó átjárta őt egészen, hitvallássá lett. Az egész gyülekezet előtt. Amihez nem lett volna hite ott, akkor, az angyali ígéret után a Templomban az egész nép előtt, és az Úr ezért inkább bezárta a száját, csak nehogy valami hamis, hitetlen bizonyságot tegyen a sokaság előtt, azt most itt, a kis gyülekezetben tökéletesen megteszi. Az Úr, Jahve Isten, könyörül. És az Úr kegyelme azonnal láthatóvá válik Zakariás életén: megoldódik a nyelve, és áldani kezdi az Urat.
Amikor mi járunk-kelünk az emberek között, mi is a ránk jellemző névvel vagyunk jelen. Ha hitetlenül járunk, akkor az emberektől kapott nevünkkel hagyunk nyomot, sérüléseket sokszor. Ha az Úrtól kapott nevünkkel járunk, akkor áldássá leszünk a körülöttünk élők életében.
Hogyan szól az Úr? – Nevünkön szólít. „Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy! Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg téged. Mert én, az Úr vagyok a te Istened, Izráel Szentje, a te szabadítód!” (Ézsaiás 43,1-3) Jézus Krisztus, a mi szabadítónk nevünkön szólít, és velünk van minden napon a világ végezetéig, hogy mi is hittel kimondhassuk az Ő szabadító nevét.