39 Azokban a napokban útra kelt Mária, és sietve elment a hegyvidékre, Júda egyik városába. 40 Bement Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. 41 Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, megmozdult a magzat a méhében. Betelt Erzsébet Szentlélekkel, 42 és hangos szóval kiáltotta: Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhed gyümölcse! 43 Hogyan lehetséges, hogy az én Uram anyja jön el énhozzám? 44 Mert íme, amint meghallottam köszöntésed, ujjongva mozdult meg méhemben a magzat. 45 Boldog, aki elhitte, hogy beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neki.
46 Mária pedig ezt mondta: Magasztalja lelkem az Urat, 47 és ujjong az én lelkem megtartó Istenemben, 48 mert rátekintett szolgálóleányának megalázott voltára: és íme, mostantól fogva boldognak mond engem minden nemzedék, 49 mert nagy dolgokat tett velem a Hatalmas, és szent az ő neve, 50 irgalma megmarad nemzedékről nemzedékre az őt félőkön. 51 Hatalmas dolgot cselekedett karjával, szétszórta a szívük szándékában felfuvalkodottakat. 52 Hatalmasokat döntött le trónjukról, és megalázottakat emelt fel; 53 éhezőket látott el javakkal, és bővelkedőket küldött el üres kézzel. 54 Felkarolta szolgáját, Izráelt, hogy megemlékezzék irgalmáról, 55 amint kijelentette atyáinknak, Ábrahámnak és az ő utódjának mindörökké (Lukács 1,39-45).
Szól az Úr, és az ember válaszol rá. Az Úr adja a törvényét, és mi úgy gondoljuk, hogy az ember átveszi, és elmegy aszerint élni. Az Úr küldi a prófétáit, és az a látszat, hogy az ember megvizsgálja a lelkiismeretét, és megtér, ezentúl jól csinálja. Az Úr meghirdeti, hogy megszületett a Megváltó, és az ember azt hiszi, rendeznie kell neki egy szép Karácsonyt.
Azt hinnénk, hogy ez így természetes, és így kell lennie. Pedig nem! Valójában az ember nem képes Istenhez illőn válaszolni Isten szavára, cselekedeteire. Az ember nem azon a szinten van, hogy Istennek adekvátan válaszolhatna. Ezek a válaszok soha nem elégségesek. Szól az igehirdetés, az ember kivárja, míg elhangzik az ámen, aztán feláll, kisétál a templomból, és békésen megebédel. Nincs az embernek igazán jó válasza még egy igehirdetésre sem.
Kivéve akkor, ha betölti a Szentlélek, és maga Isten adja az ember szájába a választ. Ezért ilyen különleges válaszok ezek ebben az igeszakaszban: énekek. Nem földi beszéd, hanem mennyei beszéd. Nem is a saját szava Máriának és Erzsébetnek, hanem szent énekekből válogatott szavak, dallamok. Az idézetek azt jelentik, hogy valóságosan bekapcsolódnak a mennyei sereg kórusába.
Erzsébet hallja Mária köszöntését – és egyúttal érzi Isten Fia jelenlétét. Az ember szinte tehetetlenül állna ott, hogy milyen váratlan, egy ilyen felséges vendég érkezése. Mit mondjak, mit tegyek egyáltalán, hogy méltóképpen tudjam fogadni? Erzsébet biztosan Istenhez kiáltott segítségért, szavakért. És a Szentlélek segítségére jön, adja a szavakat, az éneket, az áldást: Betelt Erzsébet Szentlélekkel, és hangos szóval kiáltotta: Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhed gyümölcse!
A Szentlélek az, aki igazán hivatott áldani Jézus Krisztust, és az ő édesanyját. És Mária is válaszol, énekkel. Mert egy ilyen ünnepi pillanatban nem is lehet másképp válaszolni, mint Szentlélek ihlette énekkel. „Magasztalja lelkem az Urat, és ujjong az én lelkem megtartó Istenemben…”
A Szentlélek mindig úgy tölt el minket, hogy áldjuk Krisztust, és az Ő mennyei Atyját, a Mindenható Istent.
Emlékszem, súlyos teológiai értekezéseket tanultunk arról, még vizsgáztunk is belőle, hogy vajon Mária, a tizenéves lány, aki ki volt zárva a politikai életből, és csak a háztartás ügyeivel foglalkozhatott a kor szokásai szerint, egyáltalán hogyan mondhatott ilyesmit, ami Mária énekében szerepel? „Hatalmas dolgot cselekedett karjával, szétszórta a szívük szándékában felfuvalkodottakat. Hatalmasokat döntött le trónjukról, és megalázottakat emelt fel; éhezőket látott el javakkal, és bővelkedőket küldött el üres kézzel. Felkarolta szolgáját, Izráelt, hogy megemlékezzék irgalmáról, amint kijelentette atyáinknak, Ábrahámnak és az ő utódjának mindörökké.” Politikai beszéd ez. Nem így képzeljük el a fiatal lányok gondolatvilágát. Talán tőmondatokban, egyszerűbb fogalmazásban, talán a főzésről és gyermeknevelésről beszélhetett, de hatalmasokról és megalázottakról? Politikai fordulatról? Egy lány, aki majdnem gyermek még? Aztán, nehogy Mária személye túlságosan nagy befolyást kapjon a teológiában, még hozzátették, hogy nincs ebben az énekben semmi eredeti. Mária úgy ollózta össze régi, betanult szövegekből. Nos, fiatal nő, nem tudhatja, de azt is úgy ollózta össze! Teljes megsemmisítés. Immár nem vagyunk kötelesek Máriát tisztelni, elhárítottuk a veszélyt a teológia komoly férfimunkája elől.
Akármilyen ügyes is volt ez a teológiai eszmefuttatás, nem tudom megdicsérni. Mert amikor olyan görcsösen harcolt a túlzásba vitt máriatisztelet ellen, egyúttal az Ige és a Szentlélek erejétől is elzárta magát. Ez pedig eléggé veszélyes foglalkozás. Halálosan veszélyes!
Mi történik itt tulajdonképpen? Én úgy gondolom, hogy Mária természetesen tizenéves korára teljesen tisztában volt társadalma nagy problémáival, és azt is valószínűnek tartom, hogy hallhatta, megtanulhatta a Szentírás sok részét, a zsoltárokat, a próféciákat. Nem úgy éltek akkoriban az emberek, hogy templomon kívül ne lett volna szabad ezekről beszélni. És most, ebben a szent pillanatban, a Szentlélek betöltötte őt, és mint gyöngyöket, felfűzte egymás után a szavakat, az énekrészleteket, hogy ide, hozzánk is elhallatsszon az ő öröme. Ami nem egyszerű érzés, hanem mindjárt Isten hozzánk szóló szava is, hogy ne csak érezzük, hanem halljuk és értsük is, és részt is vegyünk az ő örömében: Szabadító született nekünk a világra.
No de, így van ez bárkivel, aki a Szentlélek segítségül hívásával szólal meg: azon a nyelven szólalunk meg, ami az anyanyelvünk, ami adatott. A Szentlélek azokból a szavakból rakja össze a mondatokat, a gondolatokat, amiket ismerünk. És felidézi a bibliai történeteket, hogy asszociációkat tudjunk hozni, emlékeztet énekekre és imádságokra, hogy bevezessen abba a világba, ami mindig többet jelentett, mint a puszta, halott szavak. Amikor jön a Szentlélek, mindig megéled a szó, élő templomot épít a Lélek a szavakból, a megtanult idézetekből, mint holt kövekből, Jézus Krisztusnak, hogy mi áldhassuk őt.
Természetesen Mária kapta a Szentlélek ajándékát, hogy ezt énekelhesse. És a Szentlélek úgy szól általunk, hogy mi teljes egészében úgy éljük meg, hogy ezt mi csináltuk. Nem mi vagyunk rá képesek magunktól, de minket tesz képessé a Szentlélek, hogy látszólag magunktól cselekedjünk olyasmit, amiről álmunkban sem gondoltuk volna, hogy valaha képesek lehetünk rá.
És ez nem csak a tizenéves nőknél van így, hanem az idős és művelt férfiaknál is. Csakis a Szentlélek tesz képessé arra, hogy abból a kincsből, amit életünk során szorgalommal felhalmoztunk, valami egészen új jöjjön létre, és megszólaljon, mint élő Ige. „Azért minden írástudó, aki tanítványává lett a mennyek országának, hasonló ahhoz a házigazdához, aki újat és ót hoz elő kamrájából” (Mt 13,52).
Hogyan szól az Úr? – Eltölt minket a Szentlélek, és mi a Szentlélek által magasztaljuk őt, és egyszülött Fiát, aki adatott nekünk.