Ha elhagynak a szavak, ha kialszik lelkünkben a láng, amivel Istent magasztalni tudjuk, vagy ami szavakat szül bennünk, hogy Istenünket megszólítsuk, akkor van nagy szükségünk az Egyházra, a szentek közösségére, ahol egyik gyertyaláng újragyújthatja a másikat. Ahol a Fény, Jézus Krisztus Szent Lelke kitöltetik ránk, ha nem is látható, de láthatatlan lángnyelvekként.
Erről szól az egyházi éneklés. Az egyházi zene általában. A gyönyörűen tervezett templomterek. Hogy emlékeztessük egymást, milyen érzés Istent szeretni, imádni, megállni Jézus Krisztus előtt, aki értünk, szeretetből megszületett, aki értünk áldozta magát, és most is értünk imádkozik odafönn. Tanítsuk egymást, hogy meg tudjuk Őt szólítani ma is.
Itt állok jászolod felett, ó, Jézusom, szerelmem,
Eljöttem, elhoztam neked, amit kezedből nyertem;
Vedd elmém, lelkem és szívem,
Hadd adjam néked mindenem,
Hogy kedves légyek néked!
Nem éltem még e föld színén: te értem megszülettél;
Még rólad mit sem tudtam én: tulajdonoddá tettél;
Még meg sem formált szent kezed,
Már elválasztál engemet,
Hogy társam légy e földön.
Halálban, éjben vártam én: fölkelt a nap rám véled.
Terólad ömlik rám a fény: a béke, boldog élet,
A Lélek ékességei;
Belőlük hitnek mennyei
Szép tisztasága árad.
Csak nézlek boldog szívvel, és nem győzlek nézni téged,
Szóm és erőm mind oly kevés, hogy elmondhassa néked:
Bár felfoghatna tégedet
Az emberszív és ismeret,
Hogy megfejthesse titkod!
Megváltóm, egy kérésemet nem vetheted meg nékem:
Hogy szívem mélyén tégedet hordozhatlak, remélem,
És bölcsőd, szállásod leszek;
Jövel hát, tölts el engemet
Magaddal: nagy örömmel!