Kezdetben volt az Ige…
Igaz ez életünk minden eseményére. … és az Ige Istennél volt… Isten kitalálta, eltervezte, még mielőtt bármi is történni kezdett volna. Ő volt kezdetben … az Ige Isten volt… hogy amikor közénk jön, és elkezd megvalósulni életünk eseményeiben, az Ő Jelenlétét tapinthassuk mindenhol. Hacsak van lélekjelenlétünk, és Lélek-jelenlétünk, hogy ezt el ne felejtsük: Ő a kezdet!
Úgy kezdődött ez a történet, hogy az Úr megállított. Azt mondta, most azt, amit eddig, éveken keresztül nap mint nap csináltál, hagyd abba. És valami mást adott a kezembe. Dr. Boross Géza, volt budapesti lelkipásztor és teológiai professzor prédikációit. Régi, megsárgult lapokon, életének korai és késői idejéből, vegyesen. Hálát adtam azért, hogy a szövegfelismerő jobbára gyatra munkát végzett, és nekem kell kézbe vennem, egyenként beírni a betűket-szavakat, mondatokat, Igét. Hogy érinthetem az Úr ruhájának ezt a szegélyét, hogy életre kelthetek így valamit, abból a hatalmas erőből, ami ezekben a prédikációkban alszik.
Szólni kell a prédikációk sákramentumi jellegéről. Hogy a református igehirdetés olyan, mint az Úrvacsora. Az Úrvacsorában, hisszük, miközben kezünkkel vesszük és esszük a kenyeret, miközben iszunk a kehelyből egy korty bort, maga Jézus Krisztus van jelen, és táplál minket testével és vérével. Valóságosan. Így van ez a prédikációval is: miközben a lelkipásztor szavait hallgatjuk, miközben megérintenek bennünket a gondosan, imádsággal, a Szentírás alapján megkeresett emberi szavak, maga a feltámadott Jézus Krisztus szegődik mellénk, és Szent Lelke által szent közösségbe lép velünk, táplál és gyógyít minket, közösséget formál belőlünk, az Ő testét, az egyházat.
Amikor azután valaki leírja az elhangzott prédikációt, vagy ha kezünkbe kerül egy prédikáció vázlata, ez megszentelődött „anyag”. Olyan, mint Jézus ruhája, amit megérintettek azok, akik az Ő kegyelmét keresték, hogy erő áradjon ki Belőle és meggyógyuljanak.
Aztán ha egy prédikációt belepréselünk egy szövegfelismerőbe, az nem kifejezetten teológiai esemény. Valószínűleg Jézus ruháját is be lehetne tenni egy mosógépbe, az szép tisztára kimosná, de ez nem valószínű, hogy üdvtörténeti emlékké válna.
Ezért mondom, hogy minél több helyen nem boldogult a szövegfelismerő, én annál nagyobb ajándékot kaptam azzal, hogy egyenként, minden betűt be kellett gépelni. Áldott legyen érte az Úr!
Húsvéti prédikációk közt jártam, egy teljes napon át, még a temetés napjának reggelén is. Egy központi Ige tért vissza minduntalan, minden prédikációban szinte:
12 Ha pedig Krisztusról azt hirdetjük, hogy feltámadt a halottak közül, hogyan mondhatják közületek némelyek, hogy nem támadnak fel a halottak? 13 Hiszen ha nem támadnak fel a halottak, akkor Krisztus sem támadt fel. 14 Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is.
19 Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk. 20 Ámde Krisztus feltámadt a halottak közül, mint az elhunytak zsengéje. 21 Mivel ember által van a halál, ember által van a halottak feltámadása is. 22 Mert ahogyan Ádámban mindnyájan meghalnak, úgy Krisztusban is mindnyájan életre kelnek. 23 Mindenki a maga rendje szerint: első zsengeként támadt fel Krisztus, azután az ő eljövetelekor következnek azok, akik a Krisztuséi.
35 De megkérdezhetné valaki: hogyan támadnak fel a halottak? Milyen testben jelennek meg? 36 Esztelen! Amit elvetsz, nem kel életre, míg előbb meg nem hal, 37 és amikor vetsz, nem a leendő testet veted el, hanem csak a magot, talán búzáét vagy valami másét.
42 Így van a halottak feltámadása is. Elvettetik romlandóságban, feltámasztatik romolhatatlanságban; 43 elvettetik gyalázatban, feltámasztatik dicsőségben; elvettetik erőtlenségben, feltámasztatik erőben. 44 Elvettetik földi test, feltámasztatik lelki test. Ha van földi test, van lelki test is.
53 Mert e romlandó testnek romolhatatlanságba kell öltöznie, és e halandónak halhatatlanságba. 54 Amikor pedig ez a romlandó romolhatatlanságba öltözik, és ez a halandó halhatatlanságba öltözik, akkor teljesül be, ami meg van írva: „Teljes a diadal a halál fölött! 55 Halál, hol a te diadalod? Halál, hol a te fullánkod?” 56 A halál fullánkja a bűn, a bűn ereje pedig a törvény. 57 De hála legyen Istennek, aki a diadalt adja nekünk a mi Urunk Jézus Krisztus által! 58 Ezért, szeretett testvéreim, legyetek szilárdak, rendíthetetlenek, buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában, hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban.” (1Kor 15,12-14.19-23.35-37.42-44-53-58)
Igaz ez? Honnan lehet ezt tudni? – tért vissza minduntalan a jogos kérdés a prédikációkban. Azt válaszolom, hogy onnan, hogy az Ige szemmel láthatóan él. Kilép az elsárgult papírlapokból, kilép az emberi gondolkodás szűk világából, és elkezd történni közöttünk.
Most nem a prédikációkat lapoztam fel újra, hanem kinyitottam az Istentiszteleti Rendtartást, és kiírtam a temetési szolgálat fejezetéből a sírnál elhangzó Igét a keresztyén reménységről.
Így történt. Miután meghallgattuk a prédikációt a ravatalozóban, az Úr elé vittük hálaadásunkat és kéréseinket, lassan elindult a menet a sír felé. „Hadd menjek, Istenem, mindig feléd…” Az eső lassan belepte az énekeskönyv lapjait, a szél fújt, tördelte az esernyőket, de minden egyes lépéssel Istenünkhöz mentünk közelebb. És akkor a sírnál leplezetlenül megszólalt Isten szava, ami már napok óta hordozta az eseményeket: „Mert e romlandó testnek romolhatatlanságba kell öltöznie, és e halandónak halhatatlanságba. Amikor pedig ez a romlandó romolhatatlanságba öltözik, és ez a halandó halhatatlanságba öltözik, akkor teljesül be, ami meg van írva: Teljes a diadal a halál fölött!”
… miközben a lelkipásztor szavait hallgatjuk, miközben megérintenek bennünket a gondosan, imádsággal, a Szentírás alapján megkeresett emberi szavak, maga a feltámadott Jézus Krisztus szegődik mellénk, és Szent Lelke által szent közösségbe lép velünk…
Mielőtt elindultunk a temetésre, azt az igehirdetést keltettem életre, amelyik azt mondta: Az Úr van itt! (Jn 21,7). Igen, pontosan ez történt. Az Úr jött el közénk, hogy legyőzze a halál erőit. A viharos szelet is, és a zuhogó esőt. Hogy mély szomorúságunkból legyen erőnk újra feltekinteni, és látni azt a szépséget, amit a Fűzfői öbölben elkészített. Az Úr van itt, aki a feltámadás és az élet! És minden szava igaz, amikor azt mondja, ez a romlandó romolhatatlanságba fog öltözni. Aki le tudja csendesíteni a vihart a tengeren, aki az Ige, aki Istennél volt, aki által minden lett, és aki nélkül semmi sem lett, ami létrejött, az ne tudná kihozni ezt a kedves embert a sírból, amikor eljön annak a tökéletes ideje? Ő van itt, és újra meg újra megerősíti a mi hitünket.
Ő az, aki a zuhogó esőt csöndesen csordogáló patakká formálja káoszt legyőző Igéjével. „Aki hisz énbennem, ahogy az Írás mondta, annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek” – mondta Jézus egykor. Akinek adatik a Szentlélek, abban lecsillapodnak a gyász viharai, abban megolvadnak a veszteség, a csalódás befagyott tavai, mert hittel megérintheti Őt, az élő Igét, és ezek csöndes, másokat is tápláló forrásokká, folyókká szelídülnek.
Amikor kilépünk a kapun, egy sírásó mossa a cipőjét az útszéli friss patakban. Jelként nekünk, hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, amelyen elárultatott, vette a kendőt, és kezdte megmosni a tanítványok lábát… Adatik nekünk az Ő Szent Lelke, hogy élő, másokat megtisztító vízzé, bűnbocsátó kegyelemmé legyen mibennünk.
Az Úrvacsorát idézem, és az sem véletlen, hogy az énekek a sírnál is az Úrvacsorát idézték. Ebben a nehéz pillanatban kicsit letelepedhettünk az Úr szent asztala köré, énekben, imádságban, jól ismert énekeskönyvünkben, ahol már most, ebben a földi életben is egy kicsit belekóstolhatunk a mennyei jóba. Az Úr szent asztalát, ahová „hivatalosak” vagyunk. A helyet, ahová végül mind hazatérünk, akik hiszünk Jézus Krisztusban. A megnyugvás helyét, a békesség helyét. Ahol Ő van velünk, és mi is élünk Őbenne örökké.