„Dárius uralkodásának második esztendejében, a nyolcadik hónapban így szólt az Úr igéje Zakariás prófétához, Berekjá fiához, aki Iddó fia volt:” (Zak 1,1)
Dárius perzsa király Kr. e. 521-ben kezdte uralkodását. Úgy olvassuk ezeket a sorokat, hogy Isten, a világ Ura, a történelem egy adott pillanatában megszólított egy embert, Zakariást, és mondott neki valami fontosat. Nem a világmindenség értelmének a nagy összefüggéseit leplezte le előtte, amik mindig is bele voltak szőve a világ működésébe, amit kellő meditációval bárki felismerhet, ha elég misztikusan el tud csendesedni a belső szobájában. Nem Zakariás lelkiismerete szólalt meg. Isten szólt, ott, akkor, neki, és rajta keresztül a konkrét történelmi szituációban élő népnek.
A történelmi szituáció pedig az volt, hogy Círus király Kr. e. 538-ban, 17 évvel korábban, kiadott egy örömteli rendeletet: a babiloni fogságba hurcolt zsidók hazatérhetnek, építsék fel Jeruzsálemet és benne a Templomot. Két évre rá el is kezdődött az építkezés. De nem tartott soká, mert amikor új uralkodó jött, 529 után, bevádolták az építőket, hogy az egész városépítés, a templom, a városfalak megújítása csak lázadás. És az építkezés már több mint tíz éve állt.
Ekkor szólt az Úr Zakariáshoz, és Haggeushoz is. Az Úr két hűséges szolgájához, akik bátorságot is kaptak a Szentlélek által, hogy szóljanak.
Amikor ma kezünkbe vesszük ezeket a prófétai könyveket, olvashatjuk úgy, mint történelmi bizonyítékokat. Ott, akkor, történt valami fontos. Akár össze is vethetjük a régészeti kutatásokkal, és ha valami történelmi adat pontatlanul szerepel benne, odaírhatjuk a margóra, hogy legjobb tudásunk szerint van egy pontosabb adatunk.
De nem ezért írattak le ezek a szavak nekünk, az utókornak. Hanem mert Isten Igéje több akar lenni, mint történelmi dokumentum. Ma is szól az Úr, egy-egy emberhez, és azt mondja: ma Zakariás próféta könyvének a pillanata van. „Tolle, lege; tolle lege!” „Vedd és olvasd, vedd és olvasd!” – ahogy Augustinusnak kezébe adta az Úr egykor a Szentírást. Az Úr megelevenítheti az Ő szavát egy-egy pillanatban, egy-egy ember életében. Hogy szólja azt másoknak, mint az Úr ma érvényes üzenetét.
„Ezért egészen bizonyosnak tartjuk a prófétai beszédet, amelyre jól teszitek, ha figyeltek, mint sötét helyen világító lámpásra, amíg felvirrad a nap, és felkel a hajnalcsillag szívetekben. Mindenekelőtt tudnotok kell, hogy az Írás egyetlen próféciája sem ered önkényes magyarázatból, mert sohasem ember akaratából származott a prófécia, hanem a Szentlélektől indíttatva szóltak az Istentől küldött emberek” (2Pt 1,19-21).
Hiszem, hogy ma így kezdjük olvasni Zakariás könyvét.