1. Mi életedben és halálodban egyetlen vigasztalásod?
Az, hogy testestől-lelkestől – akár élek, akár halok – nem az önmagamé, hanem az én hűséges Uramnak és Megváltómnak, Jézus Krisztusnak a tulajdona vagyok.
Ő drága vérével minden bűnömért maradéktalanul megfizetett, és az ördög hatalmából megszabadított.
Úgy megőriz, hogy mennyei Atyám akarata nélkül egy hajszál se hullhat le fejemről,
sőt mindennek üdvösségemre kell szolgálnia.
Ezért Szentlelkével bizonyosságot ad örök életemről,
és szív szerint hajlandóvá és késszé tesz arra, hogy szüntelenül neki éljek.
*
Vigasztalásom.
Mi általában arról szoktunk beszélni, hogy „Mi életedben és halálodban egyetlen tragédiád?” Már rögtön köszönés után: „Hogy vagy?” – „Hát, hallod, el sem hinnéd…”, „Ne tudd meg!” Aztán rendes, lelkiismeretes, pszichológiai vénájú gyülekezetekben rácsavarodnak a témára, és keresik a vigasztalást. De tulajdonképpen csak a tragédia mélységeit derítik fel.
Mielőtt én is ebbe az utcába bemennék, térjünk vissza a Káté egyszerű szavára: vigasztalás.
Van egy történet Eszter könyvében. Eszter, az egyszeri zsidó leány a nagy perzsa király háremébe kerül, királynő lesz. A király viszont, egy óvatlan húzással – mert melyik vezető ismerheti népe minden egyes tagjának álláspontját, igazát – gonosz tanácsadóira hallgatva, elrendeli a zsidó nép teljes kiirtását. Eszter nevelőapja pedig, az öreg Mordokaj, érthetően kétségbeesik. Melyikünk ne esne kétségbe, amikor arról döntenek, hogy egy év múlva kivégzik, rokonaival, barátaival együtt? És mélységes mély bánatát, gyászát ki is fejezi. Mi talán fekete ruhát öltenénk, és csöndesen folynának a könnyeink. Ők ezt úgy intézték, hogy megszaggatták a ruhájukat, sőt, zsákruhát öltöttek, és hangosan jajveszékeltek a tereken. Mivel még be nem következett tragédiáról volt szó, talán több értelme is volt segítségért kiáltani, mint csöndesen bevárni a katasztrófát.
Így járt-kelt, tépett zsákruhában, hamut szórva a fejére ez a Mordokaj, jajveszékelve a palota előtti téren.
Szégyen! – Gondolta magában a szép, hímzett, királyi ruhákba öltözött királynő. – Ez a rokonom itt szégyenbe hoz! Botrányt csinál! Azonnal meg kell vigasztalni! – És azonnal kiküldte egy szolgáját, hogy vigyen neki tiszta ruhát, legyen mibe átöltöznie. Most már emberelje meg magát, ne csinálja itt a fesztivált.
De Mordokaj visszautasította a tiszta ruhát, és tovább jajveszékelt. Nem hagyta magát.
Ide akartam megérkezni. Nem vigasztalás az, ha megszűnik a nyilvános jajveszékelés, ha közben a gyilkos parancs még mindig érvényben van! A vigasztalás Mordokaj számára helyesen az, ha Eszter veszi a bátorságot, élete kockáztatásával, és a király parancsának ellentmondva, szinte lázadva, eléri, hogy megsemmisítsék a gyilkos parancsot. A „vigasztalás” megoldást jelent. A vigasztalás azt jelenti, hogy olyan változás állt be az ember életében, amiért megszűnt a fenyegető veszély, valóságosan eltűnt a megfizethetetlen tartozás, hogy nincs okom tovább gyászolni.
Nem a körülményektől független jó kedélyállapot elérése a vigasztalás, hanem a körülmények olyan összhangja, és benne mi olyan helyzetünk, ami örök boldogságra, harmóniára vezet.
Pontosan lehet tudni, hogy gyászban vagyunk-e még, vagy már megkaptuk a vigasztalást. És a két állapot közti különbséget nem szabad önkényesen, egyszerűen valamiféle ruhaváltással, álarccal elkenni.
Van vigasztalásunk, mondja a Káté. Van megoldás. Ez a református keresztyén hitünk alaptétele. Van minden valós problémára, ami gyászodat, fájdalmadat okozza, megoldás. Van „ragasztó” az eltört porceláncsészéhez. Nem elfogadni, beletörődni kell a helyzetbe, hanem valami történni fog, ígéretünk van, vigasztalásunk van.