18 Zakariás így szólt az angyalhoz: Miből tudom meg ezt? Hiszen én már öreg vagyok, és a feleségem is igen idős. 19 Az angyal pedig így válaszolt: Én Gábriel vagyok, aki az Isten színe előtt állok. Elküldött engem, hogy beszéljek veled, és meghozzam neked ezt az örömhírt. 20 De íme, most megnémulsz, és nem tudsz megszólalni egészen addig, amíg ezek végbe nem mennek, mert nem hittél szavaimnak, amelyek be fognak teljesedni a maguk idejében. 21 A nép várta Zakariást, és csodálkozott, hogy olyan sokáig marad a templomban. 22 Amikor mégis kijött, nem tudott hozzájuk szólni, és megértették, hogy látomást látott a templomban. Ő pedig csak integetett nekik, de néma maradt (Lukács 1,18-22).
Szól az Úr hozzánk. Vagy nem Ő szól. Talán csak egy egyszerű mondat, gondolat egy könyvben, ami megtetszett. Miért pont hozzám szólna, amikor valaki a ’60-as - ’80-as években kimondta egy prédikációban, egy akkori hallgatóságnak? Aztán valaki felvette magnóra, legépelte, nyomdába adta, én megvettem egy könyvben, és most találomra leveszem a polcról, és azt mondom: az Úr szól hozzám belőle. Miért tehetem meg? Elolvasom, megérint. Elindulnék tenni, amiről a prédikációban szó van. De nem általános törvény az, hogy Erzsébetnek és Zakariásnak idős korára gyermeke születik, hanem egyedi üzenet. Egy-egy prédikációban is kapunk ilyen egyedi, a pillanatnak szóló üzeneteket. Miből tudom meg ezt? – Hogy valóban az Úr szólt hozzám ebben a konkrét dologban…
Jogosnak tűnik Zakariás kérdése. Miből tudja meg, hogy nem csak a vágyai játszanak vele? Miből tudja meg, hogy nem hallucinált egyszerűen? Láttuk, hogy angyalokat általában azok „látnak”, akiknek valami pszichiátriai problémájuk van.
Gábriel élesen válaszol. „Én Gábriel vagyok, aki az Isten színe előtt állok. Elküldött engem, hogy beszéljek veled, és meghozzam neked ezt az örömhírt. De íme, most megnémulsz, és nem tudsz megszólalni egészen addig, amíg ezek végbe nem mennek, mert nem hittél szavaimnak, amelyek be fognak teljesedni a maguk idejében”. Büntetés! Átok!
Igen, büntetés és átok. Mert Gábriel magában „jel”. Hatalmas jele Isten örömhírének. Az evangélium hitelességének egyetlen feltétele az, hogy Isten színe elől érkezzen az, aki hozza az örömhírt. Egy lelkipásztor is akkor tudja igazán hirdetni az evangéliumot, ha Isten színe elől érkezik a gyülekezethez. És én úgy gondolom, azt tapasztalom, hogy látszik azokon a lelkipásztorokon, hogy Isten színe elől érkeztek. Még tükröződik valami abból a fényből az arcukon, ami Isten jelenlétében rájuk sugárzott. Ahogy Mózes arca is sugárzott, ahányszor kijött Isten színe elől. Annyira, hogy lepellel kellett eltakarni, nehogy megijedjen a nép. Aki igazán Isten üzenetét hozza a gyülekezetnek, annak Isten fényéből még tükröződik valami az arcán. És ez felismerhető. Egyértelműen felismerhető.
Mennyivel inkább fel kellett volna ismernie Zakariásnak Gábriel alakján ezt a ragyogást! De Zakariás még valami másféle jelt is keresett. Valami alacsonyabbrendű jelt. Mi is szoktunk ilyet tenni. Egy valóban szentlelkes igehirdetés után még megvizsgáljuk, hogy rendben volt-e a lelkipásztor frizurája, hogy ki volt-e vasalva a nadrágja, és a nekünk tetsző bibliafordításból olvasta-e fel az igét. És ha valamelyik nem stimmel, vagy a liturgia más pontján osztotta az áldást, például, akkor egyszerűen nem veszünk tudomást a mennyei ragyogásról és az Úr üzenetéről.
Gábriel megharagszik, mert Isten rajta átsugárzó dicsőségét semmibe vette Zakariás. Egy ilyen szent pillanatban, a szentélyben, Isten jelenlétében. És megbünteti Zakariást. De ez a büntetés szintén jellé lesz. Zakariás némasága jel az egész kint várakozó nép számára. Jele annak, hogy az Úr szólt Zakariáshoz. És rajta keresztül az egész néphez. Valami lesz. Valami fontos dolog fog történni. Amiről Zakariásnak most nem szabad beszélnie.
Örüljünk a jeleknek, ha az Úr megajándékoz minket velük. Vannak ma is jelek, hogy felismerjük, honnan kapjuk az üzenetet. De ne legyünk ok nélkül hitetlenek, bízzunk azokban, akik láthatóan Isten követei. Mert Zakariásnak nehéz lehetett 9 hónapon át hallgatni az örömüzenetről. Nincs is annál nagyobb büntetés egy pap számára, mint hogy 9 hónapon át nem hirdetheti Isten bűnbocsánatát és kegyelmét a népnek.
És nincs annál nagyobb öröm, mint Isten örömhírét, evangéliumát hirdetni: Jézus Krisztusban Isten megszületett a földre, hogy elvegye a bűneinket, és megszabadítson minden büntetéstől, minden átoktól, amit hitetlenségünkkel vontunk magunkra – jelként.